2020.02.09.

1.

Arról volt szó, hogy a szeretetnek ereje van.

Kép: A gonosz a földön fekszik erőtlenül.

Jézus: Az tény és való, hogy a kísértést leginkább szeretettel lehet legyőzni.

2.

Hang: Hogy raboljanak… az utolsó pillanatig.

Érzés: Ez csak addig van megengedve, míg az Úr le nem csap.

Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.

Jézus: A gonosz elrabolhatja az ember nyugalmát, az erényeit, tönkre teheti a türelmét, bűnökbe sodorhatja az igaz embert, és bűnössé teheti, de csak addig, amíg Én, az Isten le nem állítom.

3.

Hang: Az imádság észrevehetetlen.

Jézus: Ha az imádság észrevehetetlen is az emberi fülnek, Isten által hallható.

4.

Kép: Imádkozók, engesztelők szinte lopva csempészik be magukat lakásba, rejtekhelyre, ahol tudnak közösen imádkozni.

Érzés: Amit most szabadon megtehetünk, pl: templomba járás, közösségi ima, azt később már nem fogjuk tudni megtenni.

Jézus: Addig használjátok ki ti engesztelő közösségek a lehetőségeket a nyilvános összejövetelekre, ameddig csak lehet. Nemsokára bujdosnotok kell. Rejtekekbe kell vonulnotok, ha engesztelni akartok.

5.

Hang: Az első házasság… a házasságban milyen kapcsolatot tanítottak.

Kép: Párok ülnek egy félkörben valami beszélgetésen.

Jézus: A házasságokat megelőző jegyesoktatásokon a házasságról úgy beszéltek, mint a halálig tartó hűséges szerelem- és szeretetkapcsolatról. Beszéltek arról, hogy jóban és rosszban egyaránt ki kell tartani egymás mellett. Arról is szó volt, hogy a házasság célja nem csupán örömszerzés, hanem a gyermekáldás.

6.

Azért imádkoztam, hogy a koronavírus ne érje el Magyarországot.

Hang: Nem fogja elérni Magyarországot.

Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.

Jézus: Kislányom, már nemegyszer mondtam, hogy Édesanyám védelme alatt álltok.

7.

Hang: Szétszórom ellenségeiteket ezért.

Kép: Jézus képe a Szent Szívvel.

Jézus: Látod gyermekem, a belső ellenség is csak támad rátok, keresztényekre, mint a külső. Ne féljetek, Engem szerető, hívő gyermekeim, hitetlen honfitársaitokat nem engedem uralkodni rajtatok. El fogja érni őket a büntetés. Hogy földi, vagy Égi, azt nem árulom el.

8.

Hang: Hogyan vezetik be a hatalom által?

Jézus: Ha ellenségeitek hatalomhoz jutnának, akkor sem tudnák eltörölni hazátokban a kereszténységet, mert Édesanyám az angyalok hadát küldené rájuk. Magyarország végül, mint keresztény ország ragyogni fog, és példát mutat a többi európai országnak.

9.

Hang: Győzd le Góliátot!

Jézus: Kicsiny engesztelő nyájam! Bátran szállj szembe a hitetlenek és a reformot követelők hadával, mert megerősítem karodat, megacélozom nyelvedet, és melléd állítom Szent Mihályt seregével, felvértezlek fegyvereiddel, a rózsafüzérrel, a böjttel, és áldozataiddal. Győzni fogsz.

10.

Kép: Ruhátlan, nagyon lesoványodott férfiak állnak libasorban balra fordulva .

Jézus: Ebben a látomásban azt mutatom neked, hogy már hosszú évtizedek óta gyengül a vallás és a hit ereje, az európai nemzetek nem kapnak semmi lelki táplálékot, egészen elsorvadnak.

11.

Hang: Lelki megújuláshoz vezet ez.

Jézus: A legnagyobb megújulást az emberiségnek a Nagyfigyelmeztetés hozza el. Óriási megtérések lesznek. A vallás gyakorlása nem formalitás lesz, mint sokaknál eddig volt, hanem mély elmerülés Isten szeretetében.

12.

Egy olyan papról volt szó, ki vízérrel, és mással foglalkozott. Volt, aki azt állította róla, hogy ördögtől megszállott.

Kép: Egy piros, sűrű, göröngyös, paradicsomlé szerű folyó folyik

Jézus: Ez a pap okkult dologgal foglalkozik, az ördög vezeti. A piros sűrű folyó az út, ami a kárhozat felé viszi.

13.

Egy olyan ismerősöm jutott eszembe, ki nem volt éppen templomba járó

Kép: Egy kúp alakba rakott fa, amilyent tábortűzhöz szoktak használni. A képen nem égett tűz.

Hang: Legnagyobb sajnálat és szomorúság

Jézus: A kúp alakba rakott fa a te ismerősöd, akinek lehet, hogy van valami gyenge Istenhite, de nem lángol a szíve, nem szeret Engem. Ő bizony sajnálatra méltó.

14.

Valakivel összehasonlítottam magamat.

Kép: Egy göröngyös felszínű sárgás gömb.

Jézus: Előlegben annyit mondok, nem tartom jónak, ha önmagadat máshoz hasonlítod. Veszélyes vizekre kerülhetsz, mert a gonosz nem alszik, és könnyen rád helyezi a hiúság gyíkocskáját. Nem tudhatod, ha ismerősödet kezelésbe veszem, hová fogom alakítani a lelkét. Még az is lehet, hogy magasabbra kerül, mint te. A göröngyök elsimulnak, és mielőtt beengedem Országomba, ragyogni fog a legszebb gyémántnál is jobban. Tehát,arra kérlek, ezután senkit ne hasonlíts magadhoz. Így leszel végtelenül alázatos.

15.

Hang: Hogy mindent eldobjak magamtól.

Jézus: Arra törekedj, hogy minél jobban lemondj a világról. Csak ahhoz ragaszkodj, ami életedet biztosítja: a táplálékhoz, a vízhez, a pihenéshez, a többit add Nekem.

16.

Az jutott eszembe, hogy sokan nem tartanak semmire sem, mintha másodrendű személy lennék.

Jézus: Ne törődj az emberek véleményével, olvashatod a Szentírásban, Én sem törődtem vele. Csak azt tartsd fontosnak, hogy Nekem mi a véleményem rólad.

17.

Azon tűnődtem, mi a különbség, ha kiállok az Úr mellett, és mi történik akkor, ha nem merek szólni másoknak az Úr tanításáról

Kép: Ha nem merek szólni, mintha mások háta mögé akarnék bújni.

Kép: Ha szólok, a kép egy bátor, méltóságteljes személyt mutat.

Hang: A bátor kiállásodért ez.

Jézus: Kislányom, te csak mindig képviseld az Én igazságomat. Ne félj semmitől. Légy mindig bátor, és Én megjutalmazlak.

18.

Hang: Világégés lesz.

Hang: A történések itt vannak.

Jézus: Kétféle „nemsokára” létezik. Az egyik Égi, a másik földi. A földi nemsokára igaz most, mert tényleg a történések nagyon közel vannak. A legnagyobb világégés akkor lesz, mikor a háromnapos sötétség folyik.

19.

Hang: Kitöltöm a teret benned.

Kép: Jézus képe a Szent Szívvel.

Jézus: Amikor szentáldozásban részesítelek, nem arra kell gondolnod, hogy hogyan hagysz helyet Számomra a lelkedben, hanem arra, hogy egész lelkedet betöltöm a Lényemmel.

20.

Az Evangéliumban arról volt szó, hogy Jézus mondta apostolainak, ha valahol nem fogadják be őket, rázzák le még a port is a lábukról tanúbizonyságul ellenük.

Érzés: Ha szükséges, és ha az Úr úgy akarná, még az út pora is meg tudna szólalni, ahogy Bálám szamara is megszólalt emberi nyelven a Szentírásban.

Jézus: Szomorú a Lelkem, mert az emberek Rólam szinte sehol sem beszélnek. Kinevetik az igehirdetőket. És ezzel Engem is kinevetnek. Nem lehettek erőszakosak ti engesztelők. Mint az apostolok, ti is ilyenkor rázzátok le a port a lábatokról. Így van, ahogy mondod kislányom, ha akarnám, még a lerázott por is tudná helyettetek Igémet hirdetni.

 

2020.02.16.

1.

Arról volt szó, hogy nagyon nehéz fenntartani az örökimádást a fővárosban, anyagi és más nehézségek miatt, és félő, hogy abbamarad

Jézus: Az örökimádásban hihetetlenül nagy erő rejlik. Ha fel tudná fogni egyházközségetek, hogy mekkora veszteséget jelentene abbahagyni, akkor mindent megpróbálnának megmozdítani, hogy vége ne szakadjon. Az Én Testem és Vérem 24 órai állandó imádásotokért komoly védelmet nyújt fővárosotoknak és az egész országnak. Feltétlenül fel kell kérni püspökötöket, hogy nyújtson anyagi segítséget, és ha ez nem vezet eredményre, akkor a helyi egyházközösségetek tagjai járuljanak hozzá saját zsebükből a költségekhez.

2.

A TV-ben a liberalizmusról volt szó Skóciában.

Hang: Az ember gyökerek nélkül nő.

Hang: Hajléktalanjai vagytok ennek.

Jézus: Észak-Európa, így Skócia is eltávolodott Istentől és a hittől. A szülők gyermekeiket nem nevelik vallásosan, mert már ők sem kapták meg az alapokat. Elfogadják a divatos és beteges nevelési elveket, melyek felrúgják a keresztény tanítást, hogy Isten férfinek és nőnek teremtette az embert. Olyanok szegény skóciai gyermekeim így Isten nélkül, mint akit kidobtak az utcára. A lelkük üres. Nem kapnak lelki táplálékot. Elveszik tőlük Isten házát is.

3.

Jézus: Könyörögj a bűnösökért, a közömbösökért, és a haldoklókért. Így tedd hasznossá betegséged idejét.

4.

Jézus: Kislányom, nem véletlenül kaptad ezt a betegséget. El se tudod képzelni, milyen érdemszerző ereje van. Ha boldoggá akarsz tenni Engem, ajánld fel a lelkekért.

5.

Arról volt szó, amikor megbántanak.

Jézus: Amikor valaki megbánt, hidd el kislányom, együtt szenvedek veled.

6.

Németországra gondoltam.

Kép: Vihar, eső, szél, a ház összedől a sötétben, emberek ijedten kiabálnak és elfutnak a helyszínről

Jézus: A háborúnak egy szeletét mutattam be neked, ahogy bombatalálat éri a házat, és az emberek menekülnek.

7.

Hang: Hatóságok hatolnak be.

Hang: Élelmiszer.

Kép: Egy épületet robbantottak fel.

Jézus: Terroristák megtámadnak egy épületet, élelmiszert keresnek, majd kijönnek onnét, és felrobbantják az egészet. Rendőrök kutatnak utánuk, de már eltűntek.

8.

Kép: Egy teremben egy asztalnál 2-3 ember tartózkodik, az asztal jobb oldalán egy férfi ül, az asztal bal oldalán pedig egy férfi egy papírlapot tart a kezében és egy tollat. Adatokat gyűjt egyes emberekről, és kérdezősködik az asztalnál ülőtől, aki adatokat szolgáltat ki, pl: ki mikor élt, ki mikor, és mivel foglalkozott. Ezt a másik férfi a papírra veti, úgy, hogy egy zárójelbe írja annak dátumát.

Jézus: Mikor majd elérkezik az antikrisztus uralma, csatlósait szétküldi a nép közé, és megkeresteti az áldozatait. Árulók segítenek neki.

9.

Hang: Háború lesz.

Kép: Sokan leborulnak az Oltáriszentség előtt.

Jézus: Amikor elterjed a híre, hogy közeledik a háború, az engesztelők, és még sok templomba járó keresztény felkeresi az Én házamat, és könyörögve kérik oltalmamat a tabernákulum előtt.

10.

Kép: Egy hosszú lakomaasztal, drapp vagy krémszínű abrosz van rajta, az abrosz széle arany díszítésű. Arany gyertyatartók és kelyhek is vannak az asztalon.

Hang: Olvasni.

Jézus: Csak olvasd a Szentírást. Emlékeztetlek téged, hogy Mennyei lakomát rendezek majd az Én Egyházamnak. Én leszek a Vőlegény. Ti pedig a jegyesem. Már vár benneteket a feldíszített asztal.

11.

Kép: Egy várban harci lovagok vannak, készülnek valamire.

Jézus: A vár az Én igaz maradék Egyházam. Tagjai harcolnak a külső és a belső ellenséggel, mégpedig imával, böjttel.

12.

Hang: Az Ég tüzes nyilait.

Hang: Legtüzesebb.

Jézus: A háromnapos sötétség alatt az Ég tüzes nyilaival lángba borítok mindent. A legtüzesebb nyilak a legvadabb ellenségeiteket veszik célba.

13.

Hang: A világ felszabadulása következik.

Jézus: Az Én második dicsőséges eljövetelemmel a világ felszabadulása következik a bűn rabságából.

14.

A fizikai és a lelki világosságról volt szó.

Jézus: Kétféle világosság van. Az egyik, amit a Nap ad a föld embereinek, a másik az emberi lélek világossága. Csak az a teremtményem élvezi ezt a világosságot, aki az Én szeretetemben él, és hisz Bennem. Az Én szeretetem maga a világosság, és élteti, gyógyítja az emberi lelket.

15.

Hang: Időtartományod ez.

Jézus: Ez a földi élet a te időtartományod, és ez alatt kell felkészülnöd az igazi életre.

16.

Hang: Nagy csodám lesz.

Jézus: A nagy csoda valóban be fog következni, és sok ember megtérését és gyógyulását hozza el.

17.

Hang: Az aratni való sok.

Jézus: Ti, engesztelők vagytok az Én munkatársaim, csak az a kár, hogy kevesen vagytok, és nagyon sok a lélek, aki a vesztébe rohan.

18.

Hang: Sebhelyem vagy.

Kép: Egy férfi Észak-Nyugat felé fordulva, a két kezét a szíve magasságáig emelte, a kezeit függőleges helyzetben tartja, mutatja tenyerét, ujjait

Jézus: Sokan minden megbánás nélkül sebet ütnek Rajtam, hozzájárulván keresztre feszítésemhez. Te is, mint minden bűnös, hozzájárultál szenvedéseimhez.

19.

Arról volt szó, hogy Istent soha senki nem látta.

Jézus: Ez azért van, mert Ő nem vált emberré, mint Én, hanem hatalmas tiszta Lélek, Aki betölti a világmindenséget.


 

2020.02.23.

1.

Az antikrisztusi korra gondoltam.

a)

Kép: Mintha minden romokban lenne körülöttem.

Jézus: Nehéz idők jönnek rátok, gyermekeim. A háborúban és a fertőző vírusos járványokban rengetegen meg fognak halni.

b)

Kép: A budapesti parlament ragyogó fényben úszik.

Jézus: A képpel egy pillantást vethetsz Édesanyám országára, hogy felemelkedik, és mint igazi keresztény Magyarország példát mutat hitben és az engesztelésben a többi európai országnak.

2.

Arról volt szó, ha eljön a Nagyfigyelmeztetés.

Hang: Élve talállak benneteket.

Jézus: Megígérem, hogy az engesztelők közül, akik ezeket a nehéz időket türelemmel, hittel, nagy alázattal, és áldozatosan, szeretettel telve élik meg, azoknak Szentlelkem megmutatja a Mennyországot, hogy beszéljenek erről a frissen megtérteknek. Elviszi őket még a Tisztítóhelyre és a Pokolba is, hogy tapasztalataikat átadhassák. Ti is köztük lesztek.

3.

Hang: Az utolsó felvonás következik.

Jézus: Az emberiség történetének utolsó felvonása következik. A múlt századok emberei boldogok lettek volna, ha ennek a felvonásnak tanúi lehettek volna.

4.

Az örökimádás megszűnéséről volt szó.

Jézus: Gyermekem, bármennyire is tervezgetik, az örökimádás nem fog megszűnni. Ezt nem engedem meg, mert szükségetek van az Én jelenlétemre.

5.

Olvastam: Rick Joyner: Krisztus ítélőszéke előtt: „Ha Isten munkáját akarjuk végezni, akkor mindent kegyelemben és igazságban kell tennünk.”

Hang: Igazságom nélkül nem kedves ez számomra.

Kép: Kék fény.

Gondolat: Eszembe jutott, hogy mostanában az Egyházban Isten irgalmasságát hirdetik, de az igazságosságáról nem tesznek említést.

Jézus: E könyv írója rá akar világítani arra, hogy milyen nagyon fontos, hogy az Igazságot is vizsgáljuk, és kitartsunk mellette. A mai reform törekvések elhanyagolják a bűnt és a következményeit, nem beszélnek róla a híveknek. Úgy állítják be az életet, hogy Isten végtelenül jó, és mindent megbocsát. Nem gondolnak arra, ami benne van a Szentírásban is, hogy minden rosszért keményen meg kell fizetnetek. Ha ilyen nevelésben részesül az emberiség, mindig romlottabb és lelkiismeretlenebb lesz.

6.

Olvastam: Rick Joyner: Krisztus ítélőszéke előtt: Amikor az író Krisztus ítélőszékéhez közeledett, észrevette, hogy a magasabb rangú Szentek szintén trónokon ülnek, melyek az Úr trónjának részét képezik. Sok üres hely volt még. A trónokon azok ülhetnek, akik alázatosak, és hasonlítanak az Úrra. Az igazi alázatosság harmóniában van az isteni igazsággal.

Gondolat: Nem az az alázatos, aki meghajol az Egyházban a reformációtovábbi kiterjesztésének, csak az isteni igazság a fontos.

Jézus: Amikor köztetek jártam, megígértem nektek, hogy ti, akik követtek Engem, és Atyám törvényei szerint éltek, együtt fogtok uralkodni Velem. Ezért számol be egy választottam arról, hogy a magasabb rangú szenteket trónokon ülve látta. Ezek részei az Én trónomnak, mert az ilyenek részt kapnak az Én uralkodásomból. Még sok-sok gyermekemre vár ez a kegyelem, hogy trónomat megosszam velük, az alázatosakkal, a szelídekkel, akik Hozzám hasonlók. Nem szabad összetéveszteni a hamis alázatot az igazival. Csak az alázatos, aki az igaz Istent imádja, aki az Igazságot képviseli. Aki az antikrisztus és a hamis próféta szolgálatában áll, és hajlongva engedelmeskedik nekik, az megtévedt, hamis ember.

7.

Olvastam: Rick Joyner: Krisztus ítélőszéke előtt: Ahogy az író ott állt az Úr ítélőszéke előtt, szinte megsemmisült a félelemtől. Csak a Szentlélek, a Vigasztaló erejének köszönhetően tudott állni a Trón előtt.

Érzés: Akármilyen nagynak, vagy vallásos érzelműeknek érezzük magunkat, semmik vagyunk Istenhez és Igazságához képest, egyikünk sem mondhatja, hogy nem szorul rá Isten kegyelmére

Jézus: Képzeljétek csak el, hogy ha az Úrnak egy ilyen tisztaszívű, kegyelmekkel megajándékozott választottja megremeg az Isten Igazságossága előtt, akkor ti vajon mit fogtok érezni, mikor Előtte állva számot kell adni életetekről?

8.

Olvastam: Rick Joyner: Krisztus ítélőszéke előtt: Az író Szent Pállal is találkozott. Szent Pál mondta: „Isten kegyelméből befejeztem pályafutásomat, mégsem jártam mind abban, amire az Úr elhívott. Sokkal-sokkal többet bíztak rám, mint amennyit ebből megvalósítottam. Én nem használtam ki mindazt a lehetőséget, amit kaptam… Olyan sok ismeretet és kijelentést kaptam, és ennek csak oly kis részét használtam”.

Gondolat: Mi is elgondolkodhatunk azon, hogyan tudjuk befogadni és legjobban hasznosítani Isten kegyelmeit, mert máskülönben nem tudunk mi sem előre haladni a lelki fejlődés útján

Jézus: Szent Pál, akinek a gondolataira épül az Újszövetségi Szentírás nagy része, alázatosan fejti ki afeletti lelkiismeretfurdalását, hogy a Földön a kapott kegyelmeknek csak kis részét fogadta be. Magasabb helyet foglalna el ma Isten trónja előtt, ha minden kegyelmet felhasznált volna.

9.

Olvastam: Rick Joyner: Krisztus ítélőszéke előtt: Szent Pál: „A mi pályafutásunk már véget ért, itt (a Mennyben) már semmit sem tudunk hozzáadni, vagy elvenni abból, amit elültettünk a Földön. Neked azonban van még lehetőséged erre. Nem mi vagyunk a te reménységed, hanem most már te vagy a mi reménységünk”.

Érzés: Nekünk minden lehetőséget ki kellene használnunk a szeretet gyakorlására.

Jézus: Szent Pál azt is megmagyarázta ennek az írónak, hogy ő már fönt a Mennyben nem tud pótolni semmit, de ti, az Úr választottjai mindent be tudtok még teljesíteni, míg éltek.

10.

Olvastam: Rick Joyner: Krisztus ítélőszéke előtt: Szent Pál azt fejezte ki, hogy ne hozzá akarjunk hasonlítani, hanem az Úrhoz. Nem lehetetlen, hogy olyanok legyünk, mint az Úr. Mindent meg tudunk tenni, sőt nagyobbakat is, mert az Úr a legjobb borát a végére tartogatta. Az Úr őket az alapok lefektetésére használta, ezért örök tisztelet övezi őket. De minden emeletnek, ami az alapra épül, magasabbra kell emelkednie. Ez az épület soha nem épülhet fel, ha mi nem jutunk egyre magasabbra.

Érzés: Ez a bor a kegyelmek, amelyet az idők végére tartogatott az Úr, mert ezek nélkül elvesznénk, olyan erős a gonosz támadása.

Kép: Jézus balra fordulva.

Kép: Mi, a mai generáció emberei egy templom vagy bazilika kupoláját építjük. Van sok romboló hatású elem, ami miatt a kupola elemei lehullanak, összetörnek, de újra elővesszük őket, és beépítjük a kupolába.

Hang: A befejezés a mi célunk.

Jézus: „A végső időkben, amiben most élünk, megnőtt a gonosz ereje, elterjedt a gonoszság, és ugyanakkor sokasodott a kegyelem. Szent Pál ebben a könyvben azt mondja, hogy az Úr a legjobb borát az idők végére tartogatta. Tehát mi, ma élők nagyobb kegyelmeket kapunk, mint a régiek.” Ezt azért engedi meg Atyám, mert a nagy kegyelmek nélkül Egyházam megszűnne. Bennetek, a jövő maradékában van minden reményem. Egyházam inog, össze akar omlani. A kupolája leomlik. A ti dolgotok megerősíteni, és befejezni ezt a nagy alkotást. Ti fogjátok megőrizni örökre az Én Testemet, az Egyházat. Így teljesül be a mi Isteni célunk.

11.

Olvastam: Rick Joyner: Krisztus ítélőszéke előtt: Szent Pál mondta: A mai emberek harcosok, kik az utolsó csatára készülnek, és akikre mindannyian vártak.

Érzés: Hatalmas a felelősségünk, és a teher a vállunkon.

Jézus: Az őskeresztények azt hitték, hogy a végső időket élik, és Szent Pálban a harcost tisztelték, aki az utolsó csatára készül. Atyám türelme hosszantűrő, és megengedte, hogy a világ, benne az Egyházzal még mindig fennálljon. Most érkezett el a végső idő, és a Szentek, Angyalok rátok, a maradékra úgy tekintenek, mint hős harcosokra. El se tudjátok képzelni, milyen nagy csatát kell vívnotok a hátra lévő időben. Ne féljetek kicsinyeim, Szentlelkem és Szent Mihály vezet majd benneteket.

12.

Olvastam: Rick Joyner: Krisztus ítélőszéke előtt: Szent Pál: „A kereszt Isten ereje, és a közepe mindennek, ami által élnünk kell”.

Kép+Érzés: A kereszt azért Isten ereje, mert az életet adja nekünk általa. Isten Vére megálljt mond a bűnnek, a szeretetlenségnek, az engedetlenségnek. Csak Isten Vére tudja ezeket megállítani, és megsemmisíteni.

Kép: Jézus előre megy egy nagy kereszttel, mi többen, kis keresztjeinkkel sorakoztunk fel a háta mögött 3-4-es sorokban. Ez a sor jobbra halad. De ez a néhány ember, aki Jézust követi, elenyésző az egész emberiséghez képest, akik nem követik Őt.

Olvastam: Rick Joyner: Krisztus ítélőszéke előtt: Szent Pál: „Azért van olyan kevés erőtök ahhoz, hogy átformáljátok a tanítványok gondolkodását és szívét, mert nem élitek meg, és nem hirdetitek a keresztet. Ma már alig tudunk különbséget tenni a keresztények és a hitetlenek között. Ez nem az az Evangélium, sem üdvösség, amely ránk bízatott”.

Gondolat: Vianney Szent Jánosról olvastam, hogy az akkori lelki atyjával versenyeztek, ki fog nagyobb áldozatot hozni. A lelki atyja halála után, mikor Arsba került, a lemondásokat tovább gyakorolta nagymértékben. Csak ennek a hatalmas áldozatnak köszönhető, hogy a hitetlenné vált arsi lakosság újra hívővé vált, sőt, a későbbiekben az egész országból és a határokon túlról is özönlöttek hozzá a hívek és a gyónni kívánók.

Jézus: Szent Pál a kereszt titkát említi az író előtt, amely Istennek az erejét jelenti, mert az Én Vérem által örök életet hoz nektek. A képpel azt mutatom, hogy örüljetek a szenvedésnek, mert így az Én követőim lehettek. Sajnos, a szenvedést sokan rossznak és feleslegesnek gondolják. Nem ismerik az érdemszerző erejét. Aki elfogadja és felajánlja a keresztet, az a lelkek ezreit menti meg a kárhozattól. Az ősegyház tanításából csak a katolikusok őrizték meg a kereszt misztériumát. Sajnos közülük is kevés, aki ezt érti, és gyakorlattá teszi. A kereszt megismerésének, elfogadásának a hiánya okozza, amit Szent Pál mond ennek a választottnak, hogy nem különböznek egymástól a keresztények és a hitetlenek.

13.

Kép: Egy fehér pólya felett arany korona lebeg, amely egy címerre hasonlít .

Kép: Arany fény.

Jézus: E végső időben, különösen a Nagyfigyelmeztetés után sok új szent születik a Földre. A Nagyfigyelmeztetés .következménye az egyetemes nagy megtérés lesz. Emberek lélekben újjászületnek, és Szentté válnak.

14.

Hang: Ez az év a legfontosabb az Úrnak.

Kép: Jézus képe a Szent Szívvel.

Jézus: Ez az év azért nagyon fontos Nekem, mert most mutatkozik meg felszentelt gyermekeim és a hívek körében, hogy ki hová csatlakozik.




2022.02.01.

1.

A felmerülő konfliktusról volt szó Oroszország és Ukrajna között, és általában a háború közeledtéről.

Hang: Beindul.

Gondolat: Könyörgök az Úrhoz, hogy ha lehet, ne legyen most háború, és Magyarország maradjon ki belőle.

Hang: Az emberáldozatok száma magas lesz.

Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.

Kép: Háború, robbanás, valamik összedőlnek.

Gondolat: Európa és a háború.

Hang: Harcszíntérré változhat.

Jézus: Még a politikusok próbálkoznak a tárgyalásokkal. Nagyon kiéleződött a helyzet. Nem biztos, hogy békés úton elrendeződik minden. Ha beindul a háború Oroszország és Ukrajna között, akkor bizony nem fog megállni. Tovább terjed Európára. Rossz helyen vagytok földrajzilag, a szomszédságban. Imádkozzatok, kérjétek a békét, Édesanyám közbenjárását, és az Én békémet az emberiségre. Biztonság kedvéért a legfontosabb elálló élelmiszerek legyenek beszerezve. Veletek vagyok kicsi magyarjaim. Ne féljetek, mert ha sok-sok engesztelő imádkozik, enyhébb lesz a büntetés.

2.

Olvastam: Agredai Mária: Szűzanya élete: Szűz Mária, a templomi neveltetése után, miután Szent Józseffel házasságot kötött, Názáretben lakott. Sokszor énekelte a 118. és 62. zsoltárt 9 nappal az előtt, mielőtt Jézus megfogant. Szűz Mária folyton könyörgött az Úrnak, hogy küldje el a Messiást. Mária éjjel az Úr kérésére felkelt imádkozni, majd elragadtatása volt 9 éjen keresztül, mint egy felkészülés az Istenanyaságra, amikor az Úr bemutatta neki a teremtést és jelentőségét lépésről lépésre. Azt, hogy Isten őt választotta Jézus édesanyjának, arról ő nem tudott.

Érzés: Az Úr olyan előkészületeket szervez minekünk az életünk folyamán, ami megfelel ahhoz, hogy majd a következő lépést megtegyük.

Érzés + Hang: Semmi sincs véletlenül.

Olvastam: Kézirat a Purgatóriumból: Ha jó gondolat, vagy szent vágy születik valakiben, azt sokszor a Jó Isten, angyal, vagy egy szent közli a személlyel.

Kép + Érzés: Ha a lélek olyan állapotban van, hogy befogadja, Maga Isten közli vágyát, amit a lélekbe ültet, de a lélek erről nem tud, és ő úgy véli, ez magától jött.

Kép: Fehér fény.

Érzés + Gondolat: Az Úr előre tudja a beállítottságunkat, és úgy alakítja életünket, hogy a legjobbat és a legtöbbet hozzuk ki belőle, ha azt a szabad akaratunk is követi.

Hang: Ismerem az érzéseidet, érzelmeidet.

Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.

Kép: Minden, ami az ember lelkében és szellemében van, fény alakjában kisugárzik az Úrhoz.

Jézus: Édesanyámban már fiatal leánykorában égett a vágy, hogy érkezzen el a Messiás. Annyira szerette volna, ha megkapná a kegyelmet, hogy személyesen is ismerhesse, és a közelébe kerüljön. Mennyei Atyám ennél a vágynál sokkal nagyobb ajándékot adott neki, őt választotta Édesanyámul. Ez nem volt véletlen, mert ő volt a legtisztább leány, a legártatlanabb a földön. Nemcsak a saját vágyai kerültek a szívébe az Égből, hanem nektek, a többi embereknek a vágyai is. Ezt persze nem tudjátok. Nemcsak vágyakat ültet Isten belétek, hanem a terveit is. Mindenkinek a lelkét próbálja úgy formálni, hogy a tervekkel, a vágyakkal a legtöbbet hozza ki belőle. De sajnos, a másik oldal, az ellenségem is beleszól a teremtményeim sorsába. Ezért sokan eltávolodnak az Én magasztos Isteni terveimtől. Aki igaz ember, engedelmes és Istenszerető, annak a lelkében elraktározódnak Isten tervei, vágyai, és fény alakjában visszasugárzik Teremtőjére.

3.

Olvastam: Agredai Mária: Szűzanya élete: Szűz Mária 9 napon át, az éjjeli ima közben elragadtatásba került Jézus foganása előtt. Szűz Mária lelke Isten közelébe került, teljesen eltávolodva a földi dolgoktól. Teljesen átalakult Istenben, és teljesen felébresztette magában az erények hősi cselekedeteit, ami a legjobban tetszett Istennek.

 

a)

Kép: Szentáldozáskor minket is átvilágít Isten, ugyanúgy Istenben vagyunk, de mi nem ébresztjük fel magunkban a hősies cselekedeteket.

Gondolat: De miért nem?

Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.

Jézus: Drága kislányom, felteszed a kérdést, hogy a Szűzanyához hasonlóan a Szentáldozáskor miért nem alakul át hősi szeretetté az emberek lelke. Először is, nem esnek át egy elragadtatáson sem, nemhogy kilencen. Másodszor, az eredendő bűn bennük van, és nagyon nehéz nekik Édesanyámhoz hasonlóan felemelkedni.

b)

Érzés: Teljesen át kell alakulnom.

Érzés: Szűzanyához képest olyan vagyok, mint egy kődarab, 1000 és 1000 hályog van rajtam, vagy a szemem előtt. Ha a nagy szentek közé lépnék, akik nem mások a szememben, mint királyok és királynők, királynék, nem vagyok más, mint egy csöves, egy bohóc, vagy egy kutyus.

Jézus: Nem szabad, és nem érdemes párhuzamot vonni közted és a legnagyobb szentek között. Ugyanis, ha közéjük tartozol, egyáltalán nem fogod érezni a hasonlóságot, mindig kevesebbnek látod majd magadat. Ha pedig ugyanolyan tökéletesnek érzed magad, mint a legnagyobb szentek, akkor nem vagy szent.

4.

Olvastam: Agredai Mária: Szűzanya élete: Szűzanya Erzsébetnél volt látogatóban, és mielőtt Mária haza indult volna Názáretbe, Erzsébetnek mondta: Érezze kötelességének, hogy a szívét teljesen elszakítsa a földtől és mindentől, ami földi, hogy fel tudjon emelkedni ahhoz, ami Isteni.

Érzés: Ez a gondolat pont nekem, nekünk szól.

Jézus: Kislányom, ha szent akarsz lenni, egészen ki kell üresíteni önmagadat. Semmihez se ragaszkodj a világon. Csak így tudsz nyílegyenesen az Égbe repülni.

5.

Olvastam: Agredai Mária: Szűzanya élete: Szűz Mária elragadtatásában Isten mindent megmutatott neki a teremtés kapcsán, először Istenben, mint a gondolatában, majd úgy, ahogy az fizikailag megtörtént.

Gondolat: Ha ez igaz, akkor mi személyenként mind benne vagyunk az Istenben, a gondolatában, és a feltámadott állapotunk is.

Jézus: Atyám már fogantatásotok pillanatában belehelyezi az életeteket, a földi eseményeket, a sorsotokat a gondolataiba, de nemcsak a földi életeteket, hanem a feltámadásotokat és az örök életeteket is előre látja.

6.

Kép: Jézussal egy autóban ülök, ő sokkal nagyobb sebességre kapcsol, mint ahogy haladunk.

Hangom: Ne ilyen gyorsan…

Hang: Nincs időnk nyavalyogni, mert sok mindenről lemaradsz.

Jézus: Itt arra emlékeztetlek téged, hogy az utolsó időket éled. Sietni kell, hogy maximálisan teljesítsd a rád bízott feladatot.

2022.02.08.

1.

Egy Égi üzenetben olvastam: Válasszunk magunknak egy védőszentet az elkövetkezendő káoszos időkre.

Jézus: Tulajdonképpen az az igazság, hogy maguk a védőszentek választanak ki benneteket. Még mielőtt ti megkeresnétek őt, a szent már tudja, hogy őt választottátok. Komoly szerepet játszanak majd a nehéz időkben a szent maradék életében. Az őrangyallal összefogva mindenben segítenek.

2.

Olvastam: Maria Valtorta: Jézus mondta: Mindig az ártatlanok és a szentek fognak szenvedni, sőt ők szenvednek másokért. Erre ők maguk fognak vágyni.

Gondolat: A szenvedéseimről és sikertelenségeimről gondolkodtam.

Hang: Ezt az utat kell járnod.

Hang: Csak így válhatsz szentté.

Jézus: Általában azért szenvednek inkább az ártatlanok és a szentek, mint a bűnösök, mert ők nem zúgolódnak, káromkodnak, és értik a szenvedés értelmét. Tudják, hogy fel kell ajánlani másokért, hiszen ez a szentté válás útja.

3.

Olvastam: Maria Valtorta: Jézus nem akarta térítőútra küldeni Iskarióti Júdás apostolt az egyik alkalommal a többi apostol társaságában, mert Maga mellett akarta tartani. Ha nem Júdás lelkének használ ez, akkor Jézus lelkének, mert akkor Jézus nem tesz magának szemrehányást, hogy valamit elmulasztott Júdással szemben.

Gondolat: Az én szemem előtt is ez lebeg másokkal szemben, amikor el kell döntenem, hogy hogyan cselekszek.

Jézus: Nagyon helyes a részedről, hogy lehetőleg nem utasítod vissza azokat a kéréseket se, melyek nem is olyan fontosak. Hiszen te nem tudod eldönteni, hogy annak a felebarátnak, vagy neked magadnak milyen lelki hasznot jelent, ha teljesíted a kérést.

4.

Gondolat: Szenvedéseim, lemondásaim, és amikor szeretetből cselekszem mások érdekében.

Kép: Arany épületek, emeletes házak, legalább 4-5 volt belőlük.

Hang: Meg is kapod a jutalmad érte.

Jézus: Minél több szenvedést és lemondást vállalsz az életedben, annál több jutalmat kapsz ezért.

5.

Egy lelki testvér arról számolt be nekem, milyen változtatásokat terveznek az új misekönyvekben, imákban.

Jézus: Elkezdődött a misekönyv megreformálása. Egyes szavak, melyek nagyon fontosak a hagyományos misekönyvben, ki fognak maradni. Ti csak gyermekeim kísérjétek figyelemmel ezt a változtatást, és különösen azokat a részeket, melyek a szentségekkel kapcsolatosak.

6.

Gondolat: Azon gondolkodtam, hogy most nem láthatjuk az Urat színről színre.

Hang: Lehet, de nem akarom.

Jézus: Sokkal nagyobb érték a számomra, hogy nem látsz, és mégis hiszel Bennem, mintha színről színre látnál, és úgy hinnél.

7.

Gondolat: Arra a korra gondoltam, amikor az Úr Jézus élt.

Érzés: A mostani kor sem jelentéktelenebb, amelyben mi élünk, mint az akkori.

Kép: Jézus fehér ruhában, áldásra tette kezét.

Jézus: Akkor is veletek voltam, amikor köztetek éltem, és most is veletek vagyok. Nemcsak lélekben, hanem testben is, az Oltáriszentségben a világ végéig. Ebben a tekintetben az Én korom és a mai kor hasonlóak. Jelenlétem régen is, mai is megosztja az emberiséget. Bennem hívőkre és szeretőkre, és hitetlenekre és gyűlölködőkre. Abban is hasonlít a két időszak, hogy régen is, ma is üldözik a keresztényeket. De ez a mai harc, amely az utolsó keresztények ellen fordul, sokkal szörnyűbb és vérengzőbb lesz a réginél.

8.

Olvastam: Agredai Mária: Szűzanya élete: A pokoli szellemek nem tudták Isten legmélyebb titkait Jézus megtestesüléséről és annak céljáról. Ha tudták volna, megakadályozták volna Jézus halálát.

Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.

Olvastam: Agredai Mária: Szűzanya élete: A gonosz gondolta, hogy a Megváltó, aki legyőzi őt, nagy zajjal és nyilvánosan fog fellépni, amilyen nagy dicsekvő ő maga.

Érzés: Az Úr főleg titokban, csendben tevékenykedik, nagy feltűnés nélkül.

Jézus: A megtestesülés és megváltás Atyám nagy terveiben így volt benne, ezért ennek így kellett megtörténnie. Minden pompa és fény nélkül, nagy szegénységben született, és észrevétlenül nevelkedett gyermekkorában.

9.

Gondolat: Az jutott eszembe, hogy mi Istenben, Isten gondolatában benne vagyunk.

Kép: Erővonalak tömegei futnak körkörösen hol erre, hol arra, és kapcsolatban vannak egymással.

Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.

Jézus: Életetek minden egyes perce, pillanata benne van Jézus gondolataiban, terveiben. Ezek az emberi életek körkörösen futnak, mint erővonalak, és itt-ott kapcsolatba kerülnek egymással. Isten előre tudja az életutatokat, de nem erőltet rá semmilyen útra benneteket. A szabadakaratotok dönti el, milyen irányban haladtok.

10.

Gondolat: Azon gondolkodtam, Isten milyen módon árasztja az emberre erejét.

-az Úr a szavaival erőt lehel belénk, többek között Ádám és Éva megteremtésére is gondolok

-fizikailag, amikor magunkhoz vesszük az Oltáriszentséget

-Szentségimádáskor számunkra láthatatlan erejével ölel körbe

Jézus: Isten szó által, tehát a Biblia és a szent könyvek által, a jó prédikációk által, az igaz üzenetek által árasztja ránk erejét. Azután az Oltáriszentség által is erősít minket az erejével, amikor magunkhoz vesszük a Szentséget, mert nemcsak az Én Testem és Vérem lakozik benne, hanem a teljes Szentháromság. Erejével megerősíti a hitünket és szeretetünket. Akkor is erejét árasztja ránk, amikor valami nagy szellemi örömmel borít be. Ez lehet a magányos imáinkban, a szentmisében, a szentségimádás keretében is. Egészen felduzzasztja ilyenkor Iránta érzett hódolatunkat, imádatunkat.

11.

Olvastam: Luisa Piccarreta: Jézus mondta: Amikor Őt visszautasítják, hatalmas fájdalmat érez, a Purgatórium tüze semmi ahhoz képest.

Érzés: Ez azért van, mert az Úrban sokkal nagyobb tűz lobog, mint amit az ember el tud viselni. A Purgatórium tüze ugyan fájdalmas, de mégis a lélek elviseli.

Jézus: Az Én Isteni Szívem kiapadhatatlan szenvedéllyel lobog a szeretet és a fájdalom tüzében. Kimondhatatlan szeretetet érzek Én, a Megváltó minden gyermekem iránt, aki még a földön, a küzdő Egyházban él, a tisztuló lelkek iránt, akik igazságosan vezekelnek a bűneikért, és a haldoklók iránt, akik esetleg a pokol felé haladnak. Mivel akkora nagy a szeretet Bennem, nagyon nehéz elviselnem a hálátlanságot, a hitetlenséget és a közömbösséget, és a visszautasításokat a szeretett teremtményeimtől. Éppen ezért drága engesztelőim, kérlek titeket, vigasztaljatok Engem, hogy ez a lángoló szenvedés enyhüljön egy kicsit.

12.

Gondolat: Ettől a káoszos élettől, ami ránk vár, csak a halál menthet meg.

Hang: Kijelöltem számodra az utat ezért.

Jézus: Ne nyomasszon ez a gondolat kicsim. Helyezd a kezembe magadat. Hidd el, a káoszból a legnagyobb jót fogom számodra kihozni.

13.

Hang: Nem kívánok…neked nem kell semmi…

Jézus: Nem kívánok lehetetlent tőled. Neked nem kell semmi olyat tenni, ami túlszárnyalja a képességeket, amivel elárasztottalak.