Áradások-figyelmeztetések

Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé


 

2020.06.30.

1.

Hang: Lesz-e Nagyfigyelmeztetés?

Jézus: A Nagyfigyelmeztetés kivétel nélkül mindenkinek meglepő és megrázó lesz. A bűnbánat olyan mértékű lesz benned, amilyent még soha nem tapasztaltál.

2.

Egy üzenetben olvastam, hogy a Szűzanya azt mondta a kiválasztottjának, hogy a szorongattatások ideje 2019-ben kezdődött, és 2026-ban lesz vége az antikrisztusi kornak, és 2023-ban várható nagy valószínűséggel a Nagyfigyelmeztetés.

Gondolat: Salamon királynak az Ószövetségben az Úr mondta, ne imádjon hamis isteneket, mert el fogja venni királyságát, és szét fogja szórni a népet.

Gondolat: 2019-ben történt az, hogy a Pachamama szobrok előtt borultak le a Vatikánban egyesek az Egyházból is, így feltételezhető, hogy ez egy fordulópont.

Jézus: Drága gyermekem, az emberiségre váró események időpontját egyedül Atyám tudja. Az engesztelések hatására az antikrisztus uralmát lehet, hogy meg fogja rövidíteni. A 2019-es év bizony meghatározó a modern bálványimádás területén. Tehát, vagy 7 évről van szó, vagy kevesebbről. Több évről nem valószínű.

3.

Hallottam egyeseket úgy nyilatkozni, hogy a Covid-19 vírus járvány biológiai világháború.

Gondolat: Lehet, hogy ez a világháború kezdetét jelentheti, és közben hallani lehet a különböző sztrájkokról, felvonulásokról is…

Jézus: Nyugodtan tekinthettek úgy ezekre a mai vírusokra, mint a háború kezdeteire. A sztrájkok, a forradalmak és az egymást követő járványok viszik bele az emberiséget a III. világháborúba. Ezért nagy szükség van a Nagyfigyelmeztetésre, hogy az emberiség többsége megtisztulva kerüljön bele ebbe a nagy káoszba és szorongattatásokba. Egészen más szemmel fogják nézni a történéseket, ha a Szentlélek felvilágosítja őket, és megtérnek. Óvakodni fognak a vakcinák elfogadásától, és a jó oldalra állnak. A tömegek így megmenekülnek attól, hogy az Antikrisztust fogadják.

4.

Hang: Csatlakozásban vagyunk.

Jézus: Vigyázzatok gyermekeim, mert a technológia rohamos fejlődése teljesen kiszolgáltat benneteket a háttérhatalomnak. Ti magyarok ne legyetek büszkék arra, hogy csatlakozhattok az 5G technológiához. Fejlett szellemi tartalékaitokat kihasználják a szabadkőművesek, és ha engedelmeskedtek, elősegítitek saját pusztulásotokat. Az 5G arra szolgál, hogy minden okos műszert rákapcsoljanak a központi elektromágneses trafókra, pl: automata gépkocsikat, okostelefonokat, okos TV-t, stb, hogy központilag irányítani tudják a háttérből, és ellenőrizni tudják, hogy ki hova utazik, miről társalog, és mi mindenre készül. Sajnos, nemcsak ezekkel az okos tárgyakkal tudnak ártani az emberiségnek, hanem a régi hagyományos telefonokkal, diktafonokkal, és más műszerekkel, mert ezeket is követni tudják, és információkat tudnak szerezni általuk. Ezért gyermekeim, óvatosak legyetek ezekkel a műszaki cikkekkel, telefonokkal, mert amit a közelükben beszéltek, azt mind képesek lehallgatni a háttérhatalom emberei. Amikor beszélgettek, inkább a szabadban legyetek, és ne legyenek a közeletekben a telefonok és egyéb műszerek. Szomorúan nézem, hogy az Én magyarjaim készségesen csatlakoznak ehhez az öngyilkossághoz.

5.

Hang: Internettel… semmiféle bajt nem okoznátok.

Jézus: Az internettel, amennyiben ismereteitek gyarapítására, az információk bővítésére használnátok csupán, semmiféle bajt nem okoznátok. De sajnos ez is olyan találmány, amely a totál kontroll eszköze. Teljesen kiszolgáltatjátok az adataitokat, a facebookon még az arcotokat is az ellenségnek.

6.

Arról volt szó, hogy fontos mindenre figyelni.

Jézus: Fontos, hogy a legkisebb dolgokra is figyeljetek, óvatosak legyetek, ne szolgáltassátok ki magatokat a háttérhatalomnak. Bizony ez a hatalom már hatékonyan működik. Gyűjti az adatokat, elraktározza, és akkor használja majd fel, amikor büntetni akar.

7.

Hang: Ezt is magyaráztam egyszer.

Jézus: Már évekkel ezelőtt néhány választottamat megnyugtattam, hogy azok a titkos információk, melyekről egymás között beszélgetnek, az igaz, hogy le lesznek hallgatva, de mikor elérkezik a Nagyfigyelmeztetés, végtelen szeretetemben, az engesztelők védelmében az okos műszerekről minden nyomot el fogok tüntetni. Viszont, a Nagyfigyelmeztetés után végtelenül óvatosnak kell lennetek, a legjobb, ha szabadban beszélgettek a kényes témákról, ahol semmiféle telefon, diktafon és más egyéb műszer ne legyen nálatok. Mert ami ott el fog hangzani, az nem lesz letörölve. Azokat fel tudják használni ellenetek.

8.

Kép: Egy toronyóra barna lábakkal füves területen.

Jézus: Ezzel az órával arra figyelmeztetlek benneteket, hogy lelketeket készítsétek fel, mert elkezdődtek a járványokkal a szorongattatások, folytatódnak a forradalmakkal, sztrájkokkal, külső-belső harcokkal, és nagyon fontosnak találom, hogy mire beköszönt a Nagyfigyelmeztetés, lelketekben csak tisztaság és szeretet legyen. Lelketek legyen olyan üde és tiszta, amit e képen a friss pázsittal elétek tárok.

9.

Hang: Kemény időket élünk itt.

Jézus: A végső idők apostolai vagytok, az első nemzedék, amely át fogja élni a nagy szorongattató eseményeket. Ne féljetek semmitől, ami majd bekövetkezik, mert állandóan veletek leszek. A tenyeremen hordozlak titeket és családjaitokat.

10.

Hang: Hibáztunk.

Hang: Ez kíséri az embert egész végig.

Jézus: Az első emberpártól kezdve a világtörténelmen keresztül ti emberek a természeteteknél fogva hibát hibára halmoztatok. Így lesz ez végig az Én dicsőséges eljövetelemig. Attól kezdve megszűnnek a hibák, bűnök, és mint királyotok vezetni foglak benneteket.

11.

Hang: Beismerni… nem tudsz…

Hang: A szavazatok 2/3-a.

Hang: Amíg a keresztény jobboldal 2/3-os többséggel jelen van, addig a leglényegesebb kérdések megoldhatók lesznek hazátokban. A baloldal sok ballépést követ el, de képtelen beismerni. Még a legnyilvánvalóbbakat is védelmébe veszi.

12.

Hang: Belgium… az utolsó

Hang: Németország.

Jézus: Az Európai Unió a végsőkig fogja ellenezni a nemzeti államiságot, és célul tűzi ki az egységes világhatalom megalapítását. Németország és Franciaország támogatja ezt az álláspontot, de ők nem végig, mert lassan rádöbbennek, hogy szükség van az országhatárokra. Fulladoznak a migránsáradattól.

 

13.

Hang: Szétszórásban lesz részetek.

Jézus: Ahogy peregnek az események és jön a járvány második hulláma, úgy szórnak széjjel benneteket, és megint karanténba zárnak. Megszűnnek újra az engesztelések és a szentmisére járások, így szakítanak el benneteket egymástól. Egységben lenne az erő, de ezt ők nem akarják.

14.

Hang: Gyorsított küzdelem ez.

Jézus: Mivel elkezdődtek az emberiségre váró nagy események, sietni kell, hogy az Én kegyelmemmel egészen legyőzd a kísértéseket, megerősödjön benned a bátorság.

15.

Hang: Az elsődlegesek éppolyan fontosak, mint a másodlagosak.

Jézus: Itt gondolj Mária és Márta eltérő feladataira. Az igaz, hogy az ember lelkében, ha jó keresztény, első az Isten és a lelke. A második helyen állnak az állapotbeli kötelességek. De Én azt mondom nektek, le kell jönnötök az áhítatos imádság hegyéről, hogy a környezetetekben gyakorolni tudjátok az irgalmasság testi-lelki cselekedeteit, hogy szeretetet adjatok a körülöttetek élőknek. Tehát, mindkét feladat egyensúlyban kell, hogy legyen egymással. Ha az imádságra hivatkozva kibújtok a szeretetcselekedet kötelessége alól, bizony bűnt követtek el.

16.

Hang: Ami neked nehéz, az Nekem könnyű.

Kép: Jézus balra fordulva.

Jézus: Csak egy példát mondok neked erre, hogy számodra nagyon nehéz feladat egy hitetlen vagy közömbös embert megtéríteni. Nekem viszont könnyű. Olyan kegyelemmel érintem meg, ami mélyen hat rá. Lehet az valami lelki öröm, ami átjárja a szívét, de lehet egy nagy szenvedés, ami felébreszti álmából.

17.

Hang: Felszámolták a társadalmi rendet.

Jézus: Majd, ha megszületik az Új Világrend, minden, ami a nemzetállamban eddig volt, meg fog változni. A fontos döntéseket nem a kormány vezetői hozzák majd, hanem a világ urai. Az igazságszolgáltatás sem a nemzet kezében lesz, hanem a világi bíróság kezében. Megszűnik a demokrácia, mint olyan, és helyébe lép a rabszolgaság, amely teljes engedelmességet és kiszolgáltatottságot fog jelenteni.

18.

Hang: Egy országban vagy velünk.

Jézus: Elvileg, az Én Isteni szememben ti magyarok a Nagy-Magyarországban éltek. Ha átmész a leszakadt országrészetekbe, szinte úgy érzed, hogy otthon vagy.

19.

Hang: Begyűjtése lesz ennek.

Jézus: Angyalaim az elragadtatáskor láthatatlanná teszik, és begyűjtik az Enyéimet.

20.

Hang: Ott van a kiömlött.

Kép: Kiömlött főzött, passzírozott paradicsom a földön.

Jézus: Egészséges biotermékek hamarosan eltűnnek, és helyükbe lépnek az agyonpermetezett, mesterségesen termelt élelmiszerek.

21.

Hang: Húzd ki magad.

Jézus: Húzd ki magad minden olyan dologból vagy utasításokból, ami testednek és lelkednek ártalmas.

22.

Hang: Meg kell gondolnod.

Jézus: Alaposan meg kell gondolnod, hogy elfogadod-e a kikísérletezett oltóanyagokat a vírusok ellen.

23.

Hang: El kell adnod a lakásokat.

Jézus: Gyermekeim, ha követni akartok, ne ragaszkodjatok az anyagi dolgaitokhoz.

24.

Kép: Egy férfi jobbra megy, majd visszafordul hozzám, és mosolyogva kezet fog velem

Jézus: Az emberek a hosszú 2 hónap után megszokták, hogy nem szabad érintkezni egymással. A férfi jelképezi ezt a helyzetet, ezért gondolkodik egy kicsit, és csak utána fog kezet veled.

25.

Kép: Jézus lefelé néz Dél-Nyugat felé.

Jézus: Nézem az Észak-Afrikából igyekvő sok migránst. Azt hiszik, Európában jobb dolguk lesz. Pedig hamarosan itt is minden tönkremegy és elszegényedik.

26.

Hang: Haditervem.

Jézus: Itt a gonosz elleni harcra gondolok, üzeneteimmel arra buzdítalak, hogy nyisd fel az alvók szemét a gonosz terveiről, amit kieszelt az emberiség ellen.

27.

Hang: Előrelátó.

Jézus: Nagyon jól teszed, ha az érdeklődőknek beszélsz a cselekről és ravaszságokról, a gonosz tervekről, amik várnak az emberiségre. Így nem éri őket váratlanul. Segítesz a tisztánlátásban.




2021.06.01.

1.

Hang: Addig küldd!

Jézus: Használd ki a hátralévő időt, amíg működik az internet, a TV, mert a Nagyfigyelmeztetés után ezek megszűnnek. Akkor már csak személyesen tudod átadni üzeneteimet az ismerősöknek.

2.

Hang: Szenteltvíz!

Jézus: Használjátok sűrűn a szenteltvizet, mert ez által megvédelek benneteket mindenféle bajtól, kísértésektől, üldözésektől, mérgezésektől.

3.

Hang: Nagyon mérges leszek ezért.

Jézus: A gender ideológia, amellyel meg akarják téveszteni gyermekeimet, nagyon felháborít Engem. A nyugat-európai országokban már nagyban alkalmazzák, és az Én hűséges gyermekeim, amiért szembe szegülnek, üldöztetésben részesülnek.

4.

Az emberiség megváltoztatásáról, átformálásáról volt szó.

Hang: Előre vitte az egészet.

Hang: Míg transzformációt nem látott!

Kép: Egy férfi jobbra fordulva egy állványnál állva tart előadást.

Jézus: Az emberiség nagy próbatétel előtt áll. Mikor már egészen megerősödik a gonosz hatalma a chip által, amely egészen átformálja az emberek gondolkodását, rabszolgává teszi őket. Gondolkodás nélkül oda mennek, ahová küldik őket, és azt teszik, amit parancsolnak nekik. Ez az idő akkor következik be, amikor az egész világon kötelezővé teszik a vakcinát.

5.

Az interneten videókban mondták: Olyan világot akarnak bevezetni, amely a kínai kommunizmuson alapul, Istent ki akarják iktatni az emberek életéből. Felfedeztek az agyban olyan területeket, amelyeket Istengénnek neveztek el, melyek aktiválódnak a hívők agyában szent énekek hallatán vagy szent olvasmányok olvasása közben. Ezeket az embereket, akár vírusfertőzésekkel is, „normállá” akarják tenni, olyanokká, mint amilyenek a nem hívők. Be akarják vezetni a 4. ipari forradalmat, ami azt jelenti, semmi sem fog visszatérni a régi megszokott életből. Mindenkitől el akarnak venni minden vagyont és magántulajdont. Félig „komputerizált” embert szeretnének csinálni, akik boldogok lesznek.

Hang: Vegyétek komolyan ezt.

Jézus: Az emberi gőg odáig fejlődik, hogy túl akarják szárnyalni Istent és minden eddigi emberi produktumot. Ez végül is sokak pusztulásához vezet. Az emberi kézi erőt új modern technológiával készített gépek fogják helyettesíteni. Az új világhatalom célja az emberiség nagy részének kipusztítása, hogy csak annyian maradjanak, ahányan hűségesen szolgálják az ő kényelmüket. Nehogy azt gondoljátok gyermekeim, hogy ez csak ábrándozás tőlük. Ha az Atya nem akadályozza meg, bizony ez megvalósulhat.

6.

Kép (többször): Magyar országház, majd más nemzetek országházai reszketnek, remeg a föld alattuk. A képek úgy váltakoznak, mintha diafilmen vetítenének.

Jézus: Ez annak a jelképe, hogy a nemzetek, államok megszűnnek. Összeolvadnak egy nagy világhatalommá. Központi irányítás lesz. megszűnik a nemzeti szuverenitás. Ennek az előkészítése zajlik.

7.

Hang: Másodszor áldott kegyelem!

Jézus: Egy Szent könyv olvasása kegyelemmel áraszt el. És ha egy bizonyos idő után még egyszer elolvasod, áldottabbá válik ugyanaz a kegyelem.

8.

Arról volt szó, amikor a Szentlélek beborít minket.

Érzés + Kép: Az Úr, amikor beborít bennünket kegyelmével, a testünket, lelkünket és szellemünket is elárasztja tulajdonságaival, mi csak engedjük, hogy ezek átsugározzanak rajtunk, és hogy az isteni tulajdonságok kifejeződjenek rajtunk keresztül.

Olvastam: Natália nővér: Jézus: „Minden lélek egy külön világ. Egyikük sem helyettesítheti a másikat.”

Jézus: Boldog vagy gyermekem, mert azok közé tartozol, akik az Én kegyelmeimet örömmel befogadják, engedik, hogy átsugározzon rajtuk. Aki bezárkózik Előttem, az egyszerűen elzárja magát attól a boldogságtól, amit nyújtanék neki. Én mindenkit kegyelemmel árasztanék el, csak az a baj, hogy annyira elcsábítja őket a világ, hogy Engem észre sem vesznek. Amikor Atyám megteremt benneteket, soha nem úgy teszi ezt, hogy egyforma lelkek szülessenek. Még az ikrek lelke is eltér. Ezt már többször mondtam választottjaimnak, hogy minden léleknek más és más az illata.

9.

a)

Olvastam: Natália nővér: Jézus: „Te csak azzal törődj, hogy Engem szeress! Ne törődj még bűneiddel sem! Az Én szeretetemmel foglalkozz! Azt viszont, hogy szeretlek, hitesd el magaddal! Így több kegyelmet kapsz, s lelked örömmel töltekezik mindenkor.”

Gondolat: Nem tudatosul bennünk, hogy Isten valóban nagyon szeret bennünket.

Érzés: Ha tudatában lennénk ennek a ténynek, még a hétköznapi feladatainkat is jobban és örömben tudnánk véghezvinni.

Jézus: Szeretném tudatosítani benned kicsi lélek, hogy nagyon szeretlek. Ebben erősen hinned kell, mert ettől egyre békésebb és boldogabb leszel.

b)

Olvastam: Natália nővér: Jézus mondta: Ha nem tudunk imádkozni, mert valami miatt megzavarodtunk, le vagyunk forrázva, vagy nincs erőnk imádkozni, csak annyit mondjunk, hogy: Jézus, Jézus. Az Úr nevének hallatára a Szűzanya és a szentek a Mennyben leborulnak az Úr előtt, és imádják őt.

Jézus: A napjaid nem egyformák, kicsim. Van, amikor röpül a lelked, máskor pedig annyira tele vagy gondokkal és szomorúsággal, hogy képtelen vagy imádkozni. Nem tudod összeszedni az akaratodat, értelmedet, a figyelmedet. Ha Rám hallgatsz, ilyenkor csak hívogass a Nevemen. Nemcsak Engem teszel ezzel boldoggá, hanem a Menny összes lakóját, mert ahányszor kimondod, hogy Jézus, megdicsőítesz Engem.

10.

Olvastam: Natália nővér: Jézus: „Az üdvösségetek nem a ti érdemeitektől függ, hanem azért üdvözültök, mert megváltottalak titeket. Az érdemeitektől az eljövendő dicsőségetek foka függ”.

Kép: Jézus alakja, a Szent Vér a Testét, kezét beborítja, a háta mögött van a Mennyország kinyílt ajtaja. A Mennyország nagy fényben ragyog.

Gondolat: Ez a kép is mutatja, hogy az első lépést életünkben Isten tette meg, hogy Vele lehessünk a Mennyben.

Jézus: Ha azt nézném, hogy ki érdemli meg, senki se üdvözülhetne. A szentek sokasága hálát zeng Nekem, amiért megengedtem nekik, hogy bűneiktől megtisztuljanak megváltásom árán. Te is légy hálás Nekem. Az érdemek viszont nem vesznek el. A legkisebb jócselekedet is növeli dicsőségedet és fényedet a Mennyországban. Ezért van az, hogy az egyik szent kisebb fényben ragyog, a másik tündöklő nagy fényben. Mégis teljesen boldogok.

11.

Olvastam: Natália nővér: Az Úr elvitte őt a tisztítótűzbe, de ott nem látott tüzet. Helyette azt látta, hogy a szenvedő lelkeket különböző lepel borítja, és gubbasztanak.

Érzés: A tisztítótűzben olyan égő tűz lehet, mely a lélek bensőjét égeti.

Jézus: Nem minden választottam látja ugyanúgy a tisztítótüzet. Az egy természetfeletti tűz, amely sokkal égetőbb a földinél, és nemcsak a lelket égeti, hanem a szellemi testet is. Mindig azt a testrészt, amivel a bűnt elkövették. Natália nővérnek különböző árnyalatú leplekkel mutattam a szenvedő lelkeket.

2021.06.08.

1.

Az újságban írták: „Aki beadatta magának az oltást, annak véget ért a járvány.”

Kép: Jézus balra fordulva.

Hang: Majd nagyon meg fogtok lepődni gyermekeim.

Jézus: Csak annyit mondok nektek, hogy tévedtek. Bizony több vírus következik még.

2.

Hang: Aztán ugrik a pénz, ugrik minden.

Kép: Arany fény.

Jézus: Nincs értelme a pénzt gyűjtögetni, mert az értéke teljesen meg fog szűnni.

3.

Kép: Piros fonnyadt gömbszerű gyümölcsök és vetemények vannak a földön.

Kép: Egy leány előtt két cserépben növényi hajtások vannak. A leány kétségbeesetten nézi őket, hol jobbra, hol balra tekintve.

Jézus: Eljön az idő, hogy a vetemények tönkre mennek.

4.

Hang: Nyitásig… jöhet itt a víz.

Kép: Folyó ömlött ki a medréből és vitt valamit.

Jézus: Olyan időket éltek, és ez már el is kezdődött, hogy sok természeti csapás éri a földet. A folyók kiáradnak, a vizet nem lehet megállítani, mindent visz magával.

5.

Az interneten sok a hír, és nem tudjuk mindegyikről biztosan, hogy igazak-e vagy hamisak.

Jézus: Ne az internetet böngésszétek, mert sok hamis dolgot találtok ott. Inkább helyette imádkozzatok.

6.

Arról volt szó, hogy mikor lesz a Nagyfigyelmeztetés. Többek szerint augusztusban, de ennek valódiságát érzéseim nem erősítették meg.

Jézus: Az első nagy esemény, ami az emberiségre vár a Nagyfigyelmeztetés lesz. De ezt csak a Mennyei Atya tudja, hogy mikorra tervezi. Senkinek nem mond se évet, se hónapot. Egyetlen dolog, amihez lehet kötni, hogy azután lesz, miután mindenütt kötelezővé teszik a vakcinát.

7.

Az Egyházfők és a hívek nagyon készülnek az Eucharisztikus Kongresszusra.

Hang: A szeretet fölülmúl mindent.

Kép: Arany fény.

Jézus: Az Eucharisztikus Kongresszustól azt várom, hogy Én, az Oltáriszentségi Jézus legyek ünnepelve. Várom a kis elsőáldozókat, várom a megtérőket, és várom azokat, akik nem szórakozni mennek oda, hanem imádni és dicsőíteni az Én valóságos jelen lévő Testemet és Véremet, Lelkemet és Istenségemet. Nincs szükséged arra kislányom, hogy minden rendezvényt végig nézz. Az a fontos, hogy ezekben a napokban különösen lobogó szeretettel gondolj Rám.

8.

Hang: Harcolj a hazánkért!

Jézus: Vedd elő a rózsafüzért, és szíved mélyéből könyörögj Magyarországért, mert nagy veszély leselkedik rá. Tönkre akarják tenni az Európai hatalmak, amiért védi a keresztény kultúrát. Közben imádkozz a belső ellenségért, akik szembe fordulnak a hagyományos erkölcsökkel, és be akarják fogadni a gendert.

9.

Hang: Maga a tökéletlenség nevel benneteket.

Jézus: Az emberiség egyre jobban elszakad az Istentől és a vallástól. Erkölcse egészen a mélyre süllyedt. A Tízparancsolatot lábbal tapossa. Rengetegen a pokol felé haladnak. Könyörögj értük, hogy el ne vesszenek.

10.

Olvastam: Amikor Isten Ádámot és Évát kiűzte a Paradicsomból, felöltöztette őket. Az addigi boldog és bizalmas kapcsolat, ami Isten és ember között volt, tönkrement.

Kép: Jézus szelíd arca, tekintete, kék a szeme.

Érzés: Nekünk magunknak kell felépíteni és akarni a bizalmas kapcsolatot az Úrral, és szentül élni.

Jézus: Miután Ádám és Éva büntetésből kiűzettek a Paradicsomból, bizony újra és újra áldozatai lettek a kísértéseknek. Már nem tudtak úgy bízni Istenben, mint mikor a Paradicsomban éltek tisztaságban és Istenszeretetben. Tehát, megromlott a kapcsolat a Teremtőjükkel. Jól gondolod, hogy ezt a kapcsolatot nektek Isten szeretőknek és választottjaimnak kell helyrehozni. Hogyan? Keresztény példamutatással, sok-sok szeretettel, imával.

11.

A Mennyei Koronákról volt szó. Vannak, akik alig tudják elhinni, hogy a Mennyországban mi is kapunk koronát.

Jézus: Megmutattam neked, hogy nem kell hitetlenkedni annak a testvérednek a Mennyei Koronákat illetően, mert valóban, az üdvözülés pillanatában mindenkit megkoronázok. De ezek a koronák nem egyformák. Annál díszesebbek és csillogóbbak, minél nagyobb szeretet, áldozatosság és alázat volt benne a földi életében.

12.

Hang: Akkor ezt el fogom neked mondani.

Jézus: Van olyan dolog, amit ma még homályosan látsz, de majd a Mennyben mindent meg fogsz tudni.

13.

a)

Olvastam: A szentmise felajánláskor az angyalok mennek az oltárhoz, és viszik védencük ajándékait. Aki csak úgy szokásból ment a misére, vagy nagy bűnben van, angyala üres kézzel közelít az oltárhoz. Aki pedig szívvel-lélekkel vesz részt a szentmisén, és volt mit felajánlani az Úrnak, annak angyala teli kézzel megy az oltárhoz.

Jézus: Drága engesztelőim, legalább ti alkalmazzátok a felajánláskor ezt a nagy ajándékot, hogy őrangyalotokkal lelkeket küldötök a kehelybe, vagy a paténára. És mikor jön az Úrfelmutatás, és a bor az Én Véremmé változik, megfürdetem ezeket a lelkeket, és megtisztítom őket.

b)

Eszembe jutott, az én őrangyalom hogyan mehet ki az oltárhoz misefelajánláskor.

Kép: Az őrangyalom lehajtott fejjel van.

Jézus: A te őrangyalod azért hajtotta le a fejét, mert tudta, hogy az Én oltárom felé közeledik, ahová hamarosan valóságosan leszállok.

c)

Kép: Az őrangyalom hatalmas örömben, arca tiszta mosoly.

Jézus: A képen azt láthatod, hogy őrangyalod számára nagy öröm, mikor a segítségét kéred a felajánláskor.

14.

Hang: Kérlek, ne várakoztass meg.

Jézus: Csak általánosságban kérlek, hogy ha valami sugallatot érzel a jóra, hogy segíts valakinek, ne várakoztass meg.

15.

Kép: Gyermekarcú vagyok.

Jézus: Egy képen gyermekarcúnak mutatlak téged. Légy olyan, mint a gyermek a lelked mélyén. Ez nem azt jelenti, hogy naiv és tudatlan, nem ért az élethez, hanem azt, hogy őszintén, felszabadultan tud szeretni. Nincs benne sértődöttség, harag. A Mennyei Atya ezt várja tőled és mindenkitől.

16.

Hang: Szívemet tükrözöd ezzel.

Jézus: Ha akaratodat beleolvasztod az Enyémbe, olyan a szíved, mint az Enyém, mert Én is Atyám akaratát követtem.

2021.06.15.

1.

Olvastam: Maria Valtorta: Jézus: „Nemcsak azok a bűnösök, akik nyilvánvaló bűnöket követnek el, hanem azok is, akik másokat bűn felé taszítanak. Ez a bűn ravaszabb fajtája. Egyszerre van benne a kígyó és a bűnös szerepe.”

Érzés: A bűn megtétele csak a jéghegy csúcsa.

Kép: Egy hegy, melynek csúcsán van a bűn megtétele, de rengeteg út vezet oda, sok tényező játszik szerepet.

Jézus: A Katekizmusban a bűnök tárgyalásába beletartozik az idegen bűn. Tehát, ha másokat bűnre csábítasz, akkor felveszed a kísértő szerepét, és bűnössé válsz. Hogy az idegen bűnbe beleess, annak többféle oka lehet. Pl: sajnálatból, együttérzésből is előfordulhat. Pl: egy leány áldott állapotba kerül, és te a körülményei miatt abortuszt ajánlasz neki. Ezzel halálos bűnt követsz el. Vagy egy valaki elkövet egy bűnt, pl: kárt tesz valamiben, vagy ellop valamit, és te együttérző szeretetből magadra vállalod. A hazugsághoz vezet. Neki is ártasz, és magadnak is. Tehát, sokféle út vezet az idegen bűn elkövetéséhez, továbbra is kerüld, kislányom.

2.

Olvastam: Maria Valtorta: A házasságtörő asszony esetéről volt szó. Jézus nem ítélte el az asszonyt, Júdás szerint ellenben Jézusnak meg kellett volna köveznie az asszonyt. Jézus mondta: „Ez igazságos lett volna, hiszen Én megtehettem volna (mert a vádlók között Ő volt az egyetlen bűntelen), ugyanakkor nem lett volna Irgalom szerint való.”

Gondolat: Jézus irgalmas Istenként jött a világra, nem igazságos bíróként. De az irgalmat az igazság tükrében kellett gyakorolnia.

Kép: Irgalmas Jézus.

Jézus: Az Én Szívemben a szeretet és az irgalom együtt van jelen. Ott van mellettük az igazságosságom is. Ha valaki bűnt követ el, nem csapok le rá azonnal, hanem mérlegelem a körülményeit, és időt adok a bűnbánatra.

3.

Olvastam: Maria Valtorta: Jézus: Hogy igazságos bíró lehessen valaki, annak két feltétele van:

-szigorú élet magunkkal szemben;

-türelmes irgalmasság, hogy a lelkeknek legyen idejük meggyógyulni és megerősödni.

Érzés: Nekünk embereknek ezt nagyon nehéz teljesíteni.

Jézus: Itt tudom idézni a Szentírásból saját szavaimat, hogy a szálkát észreveszed felebarátod szemében, de a magadéban a gerendát sem. Sokan így tesznek. Elítélik a körülöttük elesett bűnösöket, pedig lehet, hogy ők ezeknél is nagyobb bűnben vannak. Tehát, az az ember igazságos a felebarátaihoz, az a jó bíró, aki először megtisztítja a lelkét, és alázatosan, szeretettel felnyitja a szemét a bűnbeesett embernek. Ne keseredj el, ha egyesek úgy érzik, hogy túl szigorú vagy hozzájuk, és elítéled bennük a hibákat. Nem érthetsz egyet velük a bűnben. Ugyanis, így bűntárssá válhatsz. Ez is idegen bűn.

4.

Olvastam: Maria Valtorta: A házasságtörő asszony történetében a vádlók Jézus lábai elé ráncigálták a tetten ért asszonyt, és követelték Jézustól, hogy ítélje el őt. Jézus a porba írta a vádlók bűneit, majd eltörölte azokat. Jézus mondta, hogy tehetett volna egy olyan csodát, hogy mindenki homlokára írta volna, hogy ki milyen bűnt követett el, amiért őket nem érték tetten.

Érzés: Ha az Úr megtenne velünk ezt a csodát, sokan közülünk igencsak szégyelhetnénk magunkat.

Jézus: Látod kislányom, Én nem árulom el másoknak az egyén bűneit. Ezért a porba írtam és eltöröltem, nem pedig a homlokukra.

5.

Olvastam: Maria Valtorta: Jézus: „Nektek kellene lennetek az összehasonlítási alapnak, a mértéknek arra nézve, hogy milyen az Isten, ahogyan egy parányi részből megállapítható egy tehetség nagy gazdagsága.”

Érzés: Az Úr mindenkinek adott valamit a tulajdonságaiból, hogy fejlessze magában. Mivel az Úrban élünk, amit magunkban fejlesztünk visszahat, visszaáramlik az Úrba, amely az Úr dicsőségét növeli.

Jézus: Drága gyermekem, mivel minden teremtményemet nagyon szeretem, mindegyiknek egy parányi részt adtam Magamból, a Lelkemből. Ebből a részből kell gazdálkodnia és kialakítania magát, hogy megvalósuljon benne Isten arca. Hiszen Én saját hasonlatosságomra teremtettelek benneteket. Ezt a kicsiny részemet sajnos nem mindenki fogadja be. Benne van ugyan, de nem törődik vele, elhanyagolja. Te is kaptál az Én tulajdonságaimból egy picit.

6.

Gondolat: Az jutott eszembe, hogy Jézus megváltott bennünket, de tőlünk függ dicsőségünk foka.

Kép: Egyre növekvő fehér fény, ahogy haladunk az életszentség útján.

Jézus: Engesztelő gyermekeim, próbáljatok olyan tisztán, szeretetben élni, hogy dicsőségetek foka egyre nagyobb legyen. Egyre közelebb kerüljetek a Mennyben Isten Trónjához.

7.

Hang: Néptengerem… tengernyi népem van.

Kép: Rengeteg fehérruhás alak áll egymás mellett és mögött Észak-Kelet irányba fordulva a Mennyei Trón felé. A Mennyei Trón felöl ragyogó fény árad, ez a fény világítja át a lelkeket.

Érzés: Azért is kell, hogy a lelkek megtisztuljanak minden folttól a Purgatóriumban, mert különben nem illenének oda, olyan nagy a tisztaság a Mennyben.

Érzés: Kérni kell az Urat, hogy teljesen világítson át minket itt a földön, hogy esélyünk legyen teljesen megtisztulni. De ehhez a személyes akaratunk kell.

Kép: Az Úr fénye és a személyes akaratunk együtt szükséges, hogy a lelkünket meg tudjuk tisztítani, hogy a lelkünk keménysége meg tudjon lágyulni.

Jézus: Ahogy telnek az évezredek, lelkek milliárdjai jutottak már be a megfelelő tisztulás után a Mennyországba. A Szentháromság Trónjából mindegyikükre gazdagon árad a fény, és ettől tündökölnek és ragyognak. Te is közéjük fogsz tartozni.

8.

a)

Olvastam: Natália nővér: A sátán nem látja, mi történik Isten és a lélek között. Ő csak figyeli az embert, és arcvonásaiból olvas. A sátán leolvassa a gonoszságot az ember arcáról, és bizonyos abban, hogy övé lesz a győzelem.

A kérdés az, ha magunkban imádkozunk, és fény árad felőlünk a Mennyei Trónhoz, ezt látja-e a gonosz. A gondolatunkban nem tud belelátni. Amit leírunk, azt tudja-e, hogy mit jelent?

Jézus: A sátán azért nem tudja, hogy Isten és a lélek között mi történik, mert ez némán folyik, gondolatban, és ő a gondolatok között nem tud olvasni. Nem kapta rá meg az engedélyt. Viszont Isten megengedi neki, hogy lássa a mozdulataitokat, a jó és rossz cselekedeteiteket, még a mimikátokat is. Ezekből következtetni tud arra, hogy lelketek hol áll a fejlődésben, vagy visszaesésben. A hangokat bizony hallja. Tisztán hallja az imákat és a káromkodásokat is. A gondolatokat nem tudja kiolvasni. Azt a fénysugarat, ami az ember lelkéből az Ég felé halad, nem látja a sátán. Amit leírtok, azt ugyanúgy látja, mint amit kimondotok.

b)

A kérdés az, hogy ha rejtekhelyen leszünk és nem lesz kommunikációs eszközünk, hogyan fogunk egymással kommunikálni? Gondolatátvitel segítségével, vagy másképp?

Jézus: Hogy a rejtekhelyeken való tartózkodásotok alatt az egymástól távoli rejtekből hogyan kommunikáltok majd, azt egyelőre nem mondom meg nektek.

2021.06.21.

1.

Kép: A történelem folyamán Jézus a kereszten közszemlére van kiállítva, Ő úgy adja ajándékait, jutalmait, ahogyan mi viszonyulunk Hozzá. Kevesen közelítenek Feléje, a nagy tömeg távol marad Tőle. A történelem folyamán a feszület a helyszínen marad, csak az emberek cserélődnek.

Jézus: Fordítva kellene lenni. Minél jobban növekedik a baj, minél inkább közeledik a szorongattatás, annál több embernek kellene Hozzám fordulni. A kitartókat megjutalmazom.

2.

Olvastam: Maria Valtorta: Johanna mondta Jézusnak, hogy az asszonyi sors szomorú és megalázó attól függően, hogy a férfi akarata és érdekei hogy kívánják. Jézus válasza: „Kárpótlásul azonban a lélek dolgaiban a nők tudnak magasabbra emelkedni.”

Gondolat: A kérdés az, vajon miért van ez?

Jézus: A férfit és a nőt egyaránt Isten teremtette, és az Isteni szikra mindkettőben ott van. Sajnos, több férfinél előfordul, hogy magasabbrendűnek érzi magát a nőnél, és ki van szolgáltatva neki a felesége. Általában az a különbség a férfi és a női természet között, hogy a férfiak az eszük szerint cselekednek, a nők viszont érzelmi beállítottságuk miatt a szívük befolyása alá tartoznak. Ezért, általánosságban a nők közelebb állnak Hozzám, mint a férfiak. De vannak kivételek, mert a férfiak és a nők közül egyaránt sok a nagy ünnepelt szent.

3.

Hangom: Uram, én nem tudok semmit.

Hang: Nem is kell.

Kép: Jézus lefelé néz Dél-Nyugat felé.

Kép: Arany fény.

Hang: Az a fontos, hogy szeress Engem… a többi megy magától… Én cselekszem általad.

Hang: Amilyen mértékben szeretsz…

Jézus: Éppen annyit tudsz kislányom, amennyi ahhoz a feladathoz kell, amit kaptál Tőlem. Csak bízd Rám magad, és Én kiegészítem a hiányosságodat. Természetesen, a te hűséges szereteted dönti el, hogy mennyit tudok segíteni neked.

4.

Gondolat: Vannak helyzetek, amikor nem tudok imádkozni, csak annyit mondani: Jézus szeretlek.

Jézus: Amikor nem tudsz kötött imákat mondani, és csak szíved mélyéből fakadó szavakkal mondod Nekem, hogy mennyire szeretsz, akkor nemcsak Én, hanem az egész Mennyei Udvar ujjong örömében.

5.

Hang: Nem lehet teljesen sterillé tenni szívedet.

Jézus: Te is ember vagy, mint a többi, és gyengeségeidet képtelen vagy teljesen eltüntetni. Ezt csak Én tudom megtenni veled.

6.

a)

Szentségimádáson voltam, és sajnáltam, hogy el kellett mennem az Oltáriszentség mellől.

Hang: De illatod ott marad Velem.

Kép: Ahol ültem, illat áradt.

Videoban az interneten: Garjajev orosz tudós arról számolt be, hogy olyan felfedezésre tett szert társaival, hogy egy kémcsőbe helyeztek baktériumokat, majd azt egy bizonyos helyen tartották egy ideig. A letelt idő után a kémcsövet egy másik helységbe helyezték el. Különböző gázok segítségével vizsgálták azt a helyet, ahol tartották először a baktériumokat. Azt tapasztalták a gázok segítségével, hogy a vizsgált helyen egy hétig ott maradtak a baktériumsejtekből kiáradt részecskék.

Gondolat: Ugyanez van az emberrel is.

Érzés + Kép: Amikor Szentségimádásra megyünk, mindenki otthagy valamit: imát, szeretetét.

Kép: Ahol vagyunk, minden gondolatunk, szavunk, tettünk ott marad a helyszínen, de ugyanakkor minket is beborít, és az embertársunkat is, aki a környezetünkben van. Ha elmegyünk az adott helyszínről, és valaki más megy oda, érezheti, hogy ott történt valami.

-ha gonoszság történt, oda gyűlnek a gonoszok, és a személyeket is követik

-ha szeretet gyakorlása történt

Hang: Az angyalok dicsőítenek érte.

Jézus: Mély gondolatok ezek, melyeket Én indítottam el benned, amikor megjegyeztem, ha testben nem is vagy ott a Szentségimádáson, illatod, vagyis lelked szeretete Velem marad. Azok, akik negatív hatást gyakorolnak a környezetükre, hiába mennek el onnan, az ott maradottak megérzik a negatív, romboló kisugárzásukat.

7.

Olvastam: Az Úr sebeiből fény árad, de valaki lángokat látott a sebek helyén.

Érzés: Isten lényege tűz, a tűz pedig terjedni akar. Ezért kell, hogy átadja az embernek, mert annyira szereti őt.

Érzés: Az ember egy csepp viszont szeretete is hűsíti, balzsam tud lenni az égő Szívre.

Kép: Egy csepp a hűsítő szeretetből azonnal elpárolog, ezért sok csepp szeretetre van szükség.

Hang: Mind többet és többet akarok.

Kép: Jézus balra fordulva.

Jézus: Mivel Magam vagyok a Szeretet, állandóan lángol a Szívem értetek. Azért van szükségem viszont szeretetre, mert e szeretetnek már egyetlen cseppje is hűsíti a Szívemet, kielégíti szeretetvágyamat. Minél többen szeretnek Engem, annál jobban csökken ez az égő tüzes érzés Bennem.

8.

Gondolat: Töviskoronás Jézus jutott eszembe, hogy a töviskoronával a Mennyei Atyát engesztelte azért, mert az ember megveti Isten bölcsességét. Eszembe jutott, hogy Isten bölcsességéből ajándékoz nekem, amikor leírom a gondolatokat.

Jézus: Ha nem fogadja el környezeted egyik-másik tagja az ajándékokat, amikkel elárasztottalak, Engem bánt meg, kételkedik Isteni mindenhatóságomban. Ezzel tövist szúr a fejembe. A szavaiddal meg kell védened Engem. Nem lehet visszakozni az ilyen támadás elől, hanem hangsúlyoznod kell, hogy Engem bánt, ha benned kételkedik.

9.

Érzés: Az Úr a valódi lelki ruhánkban lát bennünket, nem pedig a jelenlegi földi ruhánkban.

Jézus: Én soha nem a külsőt nézem gyermekeimnél, hogy milyen vonásaik vannak, milyen alakjuk van, és milyen díszes a ruhájuk, hanem csak a lelkük akkori állapotát, amikor rájuk nézek. Minél tisztább és alázatosabb egy gyermekem, annál díszesebb ruhában látom Magam előtt.

10.

Arról volt szó, hogy hogyan álljunk ahhoz az esethez, amikor látjuk, hogy embertársunk bűnbe esik.

Jézus: Nem szabad nem észrevenni embertársad bűnét, mert ha nem figyelmezteted, nem irgalmas vagy, hanem idegen bűnbe esel.

11.

Szentségimádáson voltam, amikor ima közben a hangomat hallottam, hogy mond valamit az Úrnak.

Jézus: Drága kislányom, a te lelked az értelmedtől függetlenül is tud működni. A lelked mondta a mondatot nekem.

2021.06.28.

1.

Kép: A Szentlélek galamb formájában lefelé, a föld felé irányul.

Jézus: Szentlelkem, ahogy a kép mutatja, indulásra vár, az Én intésemre, hogy mehet a földre, és kiáraszthatja mindenkire irgalmamat.

2.

Olvastam: A szívek megtérésének üzenetei, melyeket Jézus Krisztus adott Francoise-nak: Jézus: „Az Igazság az Én Isteni Szívemben van, és kész arra, hogy annak ajándékozza magát, aki az átlátszóságot óhajtja, vagyis, aki érezni akarja, hogy átjárja az Én tekintetem.”

Gondolat: Magamra gondoltam, hogy az efféle átlátszóságot óhajtom magamnak.

Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.

Jézus: Nem akarsz bujkálni Előlem. Hagyod, hogy átvilágítsalak és beléd tekintsek.

3.

Olvastam: Maria Valtorta: Jézus mindig békességgel és áldással bocsájtotta el a Hozzá fordulókat, kivéve a házasságtörő asszonyt, akinek meghagyta, hogy béküljön ki Istennel és férjével.

Misén: Evangéliumban: Vérfolyásos asszony története: Jézus kérdezte, ki érintette meg Őt a tömegben, mert erő ment ki belőle. Mikor kiderült az asszony kiléte, békességgel és áldással bocsátotta el.

Hang: Béke veled.

Kép: Irgalmas Jézus.

Gondolat: Az én legtöbb látomásomban is az Úr áldásra tárja kezét.

Érzés: Az antikrisztustól Jézust ez a tény bizonyára meg fogja különböztetni, mert az antikrisztus nem fog tudni olyan békességet árasztani magából és áldani, mint Jézus.

Olvastam: A szívek megtérésének üzenetei, melyeket Jézus Krisztus adott Francoise-nak: Jézus: „Az Én végtelen jóságom által lelked öröme és békessége egészen tested „boldogságáig” fokozódik, és ez olyan, amit a démon nem tudna neked adni”.

Jézus: Az áldás az átkozás ellentéte. Az áldás megtölti az ember szívét örömmel, boldogsággal, ezért Én, amikor a nép között jártam, megáldottam azokat, akik Hozzám fordultak, és hogy gondjaiktól megszabadítsam, az Én békémmel ajándékozzam meg őket. Bizony, az antikrisztus bármennyire utánoz Engem, képtelen lesz az emberi szívekben túláradó örömöt és tartós békét adni.

4.

Misén pap prédikálta: Jézus kereszthalálakor kilehelte Lelkét, vele együtt a Szentlelket, és akik körül állták Jézus keresztjét, azokra hatott.

Kép: Amikor Jézus kilehelte lelkét, és vele együtt a Szentlelket, fény áradt Jézus leheletéből a többiekre. A körülállók olyan kegyelmeket kaptak, amilyet mások nem, akik nem voltak ott. Pl: Szűzanya és János apostol olyan kegyelmet kapott az Úrtól, amilyet a többi apostol nem kapott, mert nem voltak ott a helyszínen.

Jézus: Mivel Szentlelkem együtt szenvedett Velem az utolsó pillanatig, Lelkemmel együtt Ő is távozott. Mivel a Velem együtt érzők és hűségesek iránt nagy hálát éreztem, Lelkemmel megérintettem őket.

5.

Sokat tűnődtem azon, hogy miért nem korábban kaptam az Úrtól azokat a kegyelmeket, amelyekkel most áraszt el.

Hang: Tapasztalatokat szereztél Nekem.

Hang: Akkor hiányoznának belőled ezek.

Kép: Akkor hiányoznának belőlem azok a tulajdonságok, elhatározások, amelyek jelenleg bennem vannak. Más tapasztalatokkal rendelkeznék, nem az a személy lennék, mint aki ma vagyok.

Jézus: Azért nem előbb részesítettelek ezekben a kegyelmekben, mert arra vártam, hogy az életed pozitív és negatív hatásai alatt egészen kiteljesedjen a lelked. Így váltál egészen befogadóképessé a feladatokra. Csiszoltam, alakítottam évtizedek alatt a szívedet, lelkedet. Hidd el, a legjobb időt választottam az életedből üzeneteim közlésére.



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 66
Tegnapi: 176
Heti: 750
Havi: 5 567
Össz.: 586 995

Látogatottság növelés
Oldal: Isten szemével-Június
Áradások-figyelmeztetések - © 2008 - 2024 - nyomban.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »